Kiemelkedő eredményekkel zárta tanszékünk a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát

Tanszékünk hallgatói kiválóan szerepeltek a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában. Hosszú ideje nem fordult elő, hogy hallgatóink négy különböző tagozatban is helyezést szereztek, összesen egy első helyezéssel, három második helyezéssel, egy harmadik helyezéssel, valamint két különdíjjal gazdagítva intézményünk hírnevét.

Az elért eredmények az alábbiak szerint alakultak:

• Összehasonlító irodalom és kultúratudomány tagozat
  • II. helyezés: Ménesi Flóra
    Témavezető: Dr. Hász-Fehér Katalin, egyetemi docens és Dr. Katona Eszter, egyetemi docens
• Régi magyarországi irodalom tagozat
  • II. helyezés: Erdős Angelika
    Témavezető: Dr. Molnár Dávid, egyetemi adjunktus
  • III. helyezés: Deme Kamilla
    Témavezető: Dr. Molnár Dávid, egyetemi adjunktus
• Klasszikus magyar irodalom tagozat
  • I. helyezés: Markó Dalma Sára
    Témavezető: Dr. Hansági Ágnes, egyetemi tanár
  • Különdíj: Kubus Kata Virág
    Témavezető: Dr. Hansági Ágnes, egyetemi tanár
• Modern magyar irodalom tagozat
  • II. helyezés: Soós Veronika
    Témavezető: Dr. Szilágyi Zsófia, egyetemi tanár
  • Különdíj: Elekes István
    Témavezetők: Dr. Balogh Gergő, egyetemi adjunktus és Dr. Hansági Ágnes, egyetemi tanár

A djíazott dolgozatok absztraktjai:

Ménesi Flóra – A gázel műfaji és kulturális kódjai Arany János és Federico García Lorca költészetében

A kutatás fő célja azonosítani és elemezni a perzsa-arab eredetű gázel műfaji és kulturális kódjait. Az műfajelméleti rész áttekintést nyújt a gázel legfontosabb sajátosságairól, és röviden bemutatja interkulturális adaptációit az európai irodalomban. Az elemzés középpontjában két gázel áll: az egyik Arany János Ghazel című szövege, a másik Federico García Lorca Gázel a sötét halálról című költeménye. Habár a gázel nem honosodott meg a magyar irodalomban, és Spanyolországban sem volt széles körben elterjedt forma, a két szerző között pedig sem kronológiai, sem térbeli vagy kauzális kapcsolat nincs, a két mű mégis hasonló üzenetet közvetít. Arany Ghazele 1858-ban jelent meg az Üstökösben, azonban cím nélkül, A poloska című, szintén perzsa-arab eredetű makáma részeként. 1867-ben, az Arany által szerkesztett összkiadásba már saját címmel került be. Emiatt a Ghazelt érdemes a makáma részeként, illetve attól függetlenül is, többes kódolású szövegként elemezni. García Lorca Tamarit-kert (Diwán del Tamarit) kötete posztumusz kiadásban lát napvilágot, 1940-ben, benne tizenkét gázellel és kilenc kaszídával. A Gázel a sötét halálról elemzése megmutatja, hogy a granadai szerző miként újította meg formailag a műfajt, anélkül, hogy annak belső strukturális sajátosságáról lemondott volna, és miként kapcsolódott a műfaj révén hazája arab kulturális örökségéhez.

Erdős Angelika – Magyar nyelvű prózai Guido-fordítások a kora újkorban

A szakirodalom Haller János 1695-ben kiadott Hármas Históriájának harmadik részét tartja a Trója-történet első magyar prózafordításának. Csakhogy eddig elkerülte a figyelmet egy századközepi (16511654) kalendáriumokban közölt prózai elbeszélés, amely szintén Guido de Columnis művén (Historia destructionis Troiae) alapul, s amely elsőbbsége mellett azért is jelentős, mert a 17. századi szórakoztató olvasmányok között páratlan abban a tekintetben, hogy folytatásokban jelent meg. Az így feldarabolt szöveg egyes részei először kerültek összeillesztésre a dolgozat mellékletében – ezen „rekonstrukció” során pedig a prágai Strahov könyvtárból az 1654. évre íródott naptár egy olyan ismeretlen példánya is előkerült, amely az eddig közkézen forgó egzemplárokhoz képest új oldalakat is tartalmaz. Hogy a dolgozat végén minél megalapozottabban hasonlíthassam össze a két magyar nyelvű szöveget, textológiai vizsgálatok révén meghatároztam a forrásul használt Guido-kiadásokat, majd szoros szövegösszevetéseket végeztem az így kapott korpuszon, melyek során többek között arra is fény derült, hogy Haller a Párisz és Heléna megismerkedéséről szóló fejezet esetében az ókori görög költő, Colluthus (Kr. u. ~500) Raptus Helenae című epillionjával váltotta ki a Guido-elbeszélés megfelelő részeit. Ez azért figyelemreméltó, mert a szakirodalom egyöntetű álláspontja szerint a Hármas História harmadik része teljességgel Guido szövegén alapul. Végül a magyar nyelvű fordítások összevetésével az is megállapíthatóvá vált, hogy Haller szövege irodalmilag értékesebb, mint a naptárszöveg – míg az előbbi megemeli, addig az utóbbi deklasszálja forrását.

Deme Kamilla – Második József az Elisium mezején: Egy dialógus műfaji és fordítási kérdéseiről

A Második József az Elisium mezején című, 1790-ben megjelent röpirat olyan elíziumi történet, melynek célja II. József uralkodásának értékelése és megítélése. A Lukianosztól eredeztethető műfaj német hatásra jelent meg nálunk, s bár eltérő vállfajai beépültek a magyar irodalomba, itt főleg politikai indíttatásból születtek az elíziumi halottakat egymással párbeszédbe léptető művek. A műfaj természetesen itthon jóval szerényebb „karriert” futott be: több évtizedes késéssel jelent meg, és szűkebb eszköztárral is rendelkezett. Ennek ellenére is megállapíthatjuk azonban, hogy bizonyos magyarországi szerzők kifejezetten keresni látszanak az ilyen jellegű munkákat, mivel egyes német szövegek nagyon rövid időn belül magyarul is napvilágot látnak. Ezek közé tartozik a Második József az Elisium mezején is, amelynek attribúciós problémáival a dolgozat részletesen foglalkozik, s új szempontok beemelésével helyezi tágabb keretek közé a fordító személyének kérdését.

Markó Dalma Sára – Zsidó metamorfózisok Jókai Fortunatus-történeteiben

II. Lajos hírhedt alkincstárnoka, Fortunatus Imre számos historiográfiai értekezés és szépirodalmi munka tárgyát képezi, legtöbbször azonban Jókai Mór életművében jelenik meg. Pályakezdő drámája, A zsidó fiú és a Fortunatus Imre című elbeszélés egyaránt a kincstartó személyét tematizálják, Fráter György című regényében pedig mellékszereplőként tűnik fel. Fortunatus Magyarország történelmének egyik legsötétebb korszakában emelkedik magas társadalmi pozícióba, felemelkedését azonban a környezete erkölcsi romlottságához való alkalmazkodás követi, s végül az ország bukásával párhuzamosan elkerülhetetlen összeomláshoz vezet. Jókai ebben a kontextusban tár az olvasó elé egy tragikus áttéréstörténetet, amelyben a vallásváltást visszafordíthatatlan identitásválság követi. Nemcsak a történetek főszereplője megy át metamorfózison, hanem Jókai műfaji és tartalmi módosításai által maga a történet is. A dráma és az elbeszélés más értelmezési keretek közé helyezi Fortunatus történetét, a műfajváltás jelentős perspektívaváltást eredményez. Jókai első darabja után ötven évvel hozzá látott a dráma újbóli feldolgozásához. A két drámaváltozat közötti eltérések tükrözik azt az ötvenéves történelmi távlatot, amely során jelentős mértékben változott a hazai zsidóság társadalmi szerepe és megítélése. A folyamatot parlamenti képviselőként maga Jókai is végig követte. Az alkincstárnok története fél évszázadon át foglalkoztatta a szerzőt, azonban ennél is több időt ölel fel egész életét végigkísérő filoszemitizmusa. A zsidó származású kincstárnokhoz való visszatérés és Jókai magánéletben, valamint nyilvános, politikai színtéren tanúsított zsidóbarát attitűdje összeegyeztethető. Ahhoz, hogy ezen összefüggések részleteire rávilágítsak, elsőként Jókai és a magyarországi zsidó közösség kapcsolatának bizonyos szegmenseit mutatom be a szerző visszaemlékezései és a korszak izraelita sajtóban kialakult Jókai-képe mentén. Ezt követően rátérek filoszemitizmusa egyes megnyilvánulási formáira, majd ezek fényében vetem össze három Szerencsés Imrét tematizáló szöveg tartalmi és funkcionális vonatkozásait. Jókai Fortunatus-történeteinek komparatív vizsgálata hiánypótló vállalkozás, hiszen a szövegkorpuszról összevető elemzések nem készültek, s az egységeit külön-külön vizsgáló munkák száma is csekély. A téma mindeddig kevés figyelmet kapott, pedig ezek az írások nemcsak a magyar zsidóság helyzetét, hanem a Jókai által képviselt etikai és politikai eszméket is tematizálják.

Kubus Kata Virág – A leaotungi emberkék és a kínai agyaghadsereg – Jókai Mór Kína-képe történeti források nyomán

Dolgozatomban Jókai Mór írásainak Kína-képét vizsgálom az egyes szövegek történeti forrásainak nyomán, továbbá arra tettem kísérletet, hogy körüljárjam, a szerző szövegeiben milyen szerepet játszik a korszakot több szempontból meghatározó orientalizmus. A többféle műfajban készült, kelettel kapcsolatos szövegek átfogó keresztmetszetét a szerzői névhasználat kérdéskörén és forrástörténeti kutatásokon keresztül vizsgálom. Részletesen foglalkozom a „kőhadsereg” mondájának eredetével, melyet első sorban Jókai Mór A leaotungi emberkék című szövege és Johann Christoph Wagner Das mächtige Kayser-Reich Sina und die Asiatische Tartarey című földrajzkönyve alapján elemeztem.

Soós Veronika – “minden holminkból emlékek lombosodtak”: Kádár Erzsébet novelláinak tárgy- és térpoetikája

Kádár Erzsébet (1901-1946) a 20. század első felének méltatlanul elfeledett szerzője – pályáját divatlevelekkel és irodalmi bírálatokkal kezdte, majd a Nyugat 1935-ös novellapályázatán elnyert díj avatta a folyóirat novellistájává. A róla szóló szakirodalom legfeljebb említés szintjén foglalkozik novelláinak egyik sajátosságával, a tárgyak és terek metaforikusságával. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy a tárgy- és térpoétikai szempontot érvényesítve feltérképezzem a novellák metaforikus és szimbolikus hálózatát. Véleményem szerint Kádár Erzsébet „tárgyközpontú” szemléletmódja publicisztikai tevékenységében gyökerezik, ezért a tárgyakkal kapcsolatos publicisztikai írásait is áttekintem. A dolgozat elemző fejezeteiben különböző aspektusokból közelítem meg a novellákban ábrázolt tárgyak és terek szövegbeli szerepét. Először a szobák és a szobához tartozó tárgyak metaforikusságát, szimbolikusságát, majd két speciális tárgycsoport – a fényképek és az ékszerek – megjelenéseit vizsgálom. Az ezt követő fejezet a tárgyakat, mint a szereplők tudattalanjának kivetüléseit állítja fókuszba. A dolgozatot a Kádár Erzsébeti tájak és az átmeneti terek működésmódját bemutató fejezetek zárják. A novellák elemzéséhez Griselda Pollock, Rita Felski, Sigmund és Anna Freud, valamint Arnold van Gennep elméleti munkáit hívom segítségül.

Elekes István – “Mérhető-e hosszakkal a vers?” A hosszúvers műfajtörténetének kezdetei a 20. századi Magyarországon

A hosszúvers története, irodalmi kommunikációs szabályrendjeinek változása és megítélése a magyar irodalomtudomány egyik keveset kutatott kérdése. A hosszúvers fogalma a hazai irodalmi közbeszédben az 1980-as évek fordulóján jelent meg. Mivel nem áll rendelkezésünkre olyan elméleti keret, amely segítené ezeknek a verseknek a tanulmányozását, ezért dolgozatomban Tandori Dezső olvasónaplóját hívtam segítségül.Dolgozatom három célt jelölt ki. Az egyik, hogy a magyarországi hosszúversekről szóló szakirodalmat feltárja, ezáltal megnyitva az utat a hosszúversek szisztematikus líra- és poétikatörténeti, elméleti vizsgálata, a hosszúvers műfajiságára irányuló kérdések mérlegelése előtt. A másik a hosszúversek műfaji besorolhatóságát, az egyéb lírai műfajokhoz viszonyított műfaji távolságának meghatározását segítő szempontrendszer felállítása, ezáltal a szövegkorpusz egyes elemeinek bemutatása, elemzése. A harmadik cél pedig a 20. századi magyar hosszúvers-hagyomány kezdeteinek bemutatása. A magyar hosszúvers-hagyomány szisztematikus feltárása a kutatás későbbi céljai között szerepel. Ezért választottam ki a Tandori által felvázolt szövegkorpusz két szerzőjét. Szép Ernő Magányos éjszakai csavargás című versét részletesen elemzem, míg Karinthy Frigyes hosszúverse, a Számadás a tálentomról a lehetséges vizsgálati szempontok számbavételét tette lehetővé. A két költő egy-egy versét az olvasónaplóban felvázolt és általam kiegészített elméleti kereten és szempontrendszeren keresztül elemzem. A dolgozatban részletesen elemzem Szép Ernő Egy magányos éjszakai csavargás című versét. Ennek egyik oka, hogy a hosszúverses hagyományban elhelyezést segíti a vers részletes kibontása, további jellemzőinek ismertetése. Másrészről a versről szóló szakirodalom, mint általában Szép Ernő munkásságáról magáról is, igencsak kis számú szöveget foglal magában, ezért a részletes ismertetés a vers olyan belső összefüggéseire világíthat rá, amelyek segítségével könnyebben elhelyezhető lesz nemcsak a hosszúverses hagyományban, hanem a magyar irodalomtörténeti hagyományon belül is. Kutatásom három irányba folytatható. Walt Whitman magyarországi recepciójának története új megvilágításba helyezhetné a klasszikus modern szerzők ilyen típusú szövegeit. Az 1950-es évek szerzői, az új népi írók, így Nagy László és Juhász Ferenc hosszúverseinek vizsgálata. Végül a Tandori által meghatározott szövegkorpusz más szerzői, például Füst Milán vagy Szabó Lőrinc hosszúverseinek elemzése.

Ezúton is szívből gratulálunk a díjazott hallgatóknak és témavezetőiknek az elért kiváló eredményekhez, és további sikereket kívánunk tudományos munkájukhoz!