A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója tiszteletére Szegedre érkezik a „Mozgásban a tudomány” című interaktív vándorkiállítás. A Dóm téren látogatható tárlat ünnepélyes megnyitójára 2026. január 30-án 14 órakor kerül sor, ahol többek között Krisztin Tibor akadémikus, az MTA Szegedi Területi Bizottságának elnöke és Oberfrank Ferenc, a kiállítás kurátora mond beszédet. A nagyközönség számára a kiállítás 2026. február 3. és május 31. között lesz megtekinthető.
A tárlat „élményt és tudást kínál néhány négyzetméteren”: a látogatók a legmodernebb technológia segítségével léphetnek be a tudomány világába. Látható lesz egy AI által életre keltett kisfilm az MTA történetéről Mácsai Pál narrációjával, de VR-szemüvegen keresztül virtuális séta tehető az Akadémia székházában és a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is. A kiállítás emellett interaktív falat, térképeket, valamint a szegedi tudományos és oktatási intézmények bemutatkozó filmjeit is felvonultatja.
(Nagyításért kattints a képre)

